Rogó az ÖSVÉNY Oktatóközpont megálmodója, módszertanának kidolgozója és lendületes működtetője. Végzettsége szerint biológia-földrajz szakos tanár, népi faműves és játszóházi foglalkozásvezető, közművelődési szakember zenei és művészeti érdeklődéssel.
Iló biológus, 2010 óta dolgozik az ÖSVÉNY csapatában, sokféle program tervezésében és tartásában vett már részt a nyári táboroktól a terepgyakorlatokon át a képzésekig. A környezeti nevelésben külföldön is szerzett tapasztalatot, itthon is szívesen tart angol nyelven programokat.
Zsuzsi biológus, az ÖSVÉNY csapatához 2012-ben csatlakozott; környezeti neveléssel, szakvezetéssel 2008 óta foglalkozik. Az ÖSVÉNY programok többségének tervezésében és lebonyolításában részt vesz. Legtöbbet a nyári táborokkal, a különböző korosztályoknak szóló a természetismereti és közösségépítő programokkal valamint felnőttképzéssel foglalkozik.
Ági tanító, 2011-ben csatlakozott az ÖSVÉNY csapatához. A Lobogó Tűz indiántáborok tervezésében és lebonyolításában vesz részt. Legszívesebben a kézműves foglalkozásokat vezeti, és mindenki anyukájaként segíti a kisebbeket is a beilleszkedésben.
Tibor kerületvezető erdész, a 2011. évi terepvezetőképzés után csatlakozott az ÖSVÉNY-hez. Erdőismereti és vadászati témák programtartója és szakértője.
Anikó fizikus-vegyész, 2017 óta színesíti az ÖSVÉNY csapatát. Leginkább a FELFEDEZŐ táborokban, de más nyári táborokban és rendezvényeken is méréseket, kísérleteket vezet, mutat be.
Ákos természetvédelmi szakember; 2015 óta működik közre az ÖSVÉNY táboraiban és egyéb ráhangoló, tanító, fejlesztő programjaiban.
Zsó természetvédelmi szakember; 2015 óta tart programokat az ÖSVÉNY-nél. A kutatás, környezeti nevelés, és a művészetek közötti összhang megteremtésére törekszik a magánéletben, amelyet a programtartás során is szeretne megvalósítani a jövőben.
Bea agrármérnök és az MME helyi csoportjában madarász. 2018-ban találkozott az ÖSVÉNY-nyel, és azóta érzi, hogy a természet, az állatok iránti szeretetnek és tudásnak a legjobb átadási helye és formája itt van. A KIKAPCSOLÓ napközistáborban, madarász és kézműves programokon adja át tudását és szemléletét.