Módszertani és pályázati együttműködés

A fejlesztések a legegyszerűbb eszközök felhasználása mellett sem képzelhetők el minimális anyagi források nélkül. A közösen megszerzett források segítségével pedig olyanokhoz is eljuttathatjuk az élményt és a fejlődés lehetőségét, akik önerőből nem tudnák ezt megteremteni.


Az ÖSVÉNY Oktatóközpontban nyitottak vagyunk jelenlegi és leendő partnereinkkel az együttműködésre, és a közös 

  • oktatási, 
  • szabadidő hasznos eltöltését célzó, vagy 
  • képzési projektek 

megvalósítására. Örömmel veszünk részt minden olyan egyéb kezdeményezésben is, amely céljainkkal megegyező, és szívesen nyújtunk hozzá támogatást szakmai anyagokkal, módszertani eszközökkel.

Meglévő vagy tervezett pályázatokkal kapcsolatban vegyék igénybe széleskörű oktatási tapasztalatainkat!

Egy velünk közösen és időben megtervezett projekt természetesen sokszorosan hatékonyabb, mint utólag, kényszerű alkalmazkodással megrendezett foglalkozások tartása egy már régen beadott pályázat követelményei mentén. 


Tervezzenek együtt az ÖSVÉNY Oktatóközponttal a közös sikerekért!


Személyes tájékoztatás, tanácsadás

Ha további információkra van szüksége, vagy szívesen megosztja velünk kérdéseit, elképzeléseit, hívja az ÖSVÉNY Oktatóközpont szakemberét 

a +36 30 594 83 27-es telefonszámon.

Mindig szívesen állunk rendelkezésre!